Hallottam egy hangot, gazdája már holt,
Csak egy rettegő utolsó halálsikoly volt,
Egy lány torkából jött, ki olyan mint én,
Fájdalmai között ott az a bizonyos fény,
Hangja halkul, sikolyhoz is oly gyenge,
Torkát vágta ezüstösen csillogó penge,
Egy kedves, fiatal, barna hajú, kislány,
Tengerkék szeméből kihuny az a villám,
Vörös ajkai már többé nem beszélnek,
Senki nem érzi melegét kihűlt kezének,
Szeméből egy utolsó könny kicsordul,
Kés a földre esve hangosan csikordul,
Tegnap azt mondtad nekem: szeretlek,
Ma egy sötét gödör mélyére temetlek,
Holnap rájövök mit jelentettél nekem,
Érzem hiányod, már nem vagy velem,
A sötétben te voltál ragyogó Napom,
A csendben te voltál csicsergő dalom,
Múltban a jövő, halálban élet voltál,
Szívembe mindig boldogságot hoztál,
Soha nem mondtam neked, és bánom,
Ébredéskor kívánom csak rossz álom,
És te itt vagy nekem, de mégsem velem,
Magam előtt látlak ha lehunyom szemem,
Látom mosolyodat, és karcsú alakodat,
Fejed felett bálozó apró kis angyalokat,
Látok szemedben boldogságot, s életet,
És velem a szabadságot nagyon élvezed,
Hosszú barna hajadat lobogni a szélben,
Ha felébredek testedet mi úszik a vérben,
És most már csak az ürességet érzem,
Miért nem mondtam el neked, nem értem,
Az én életem nélküled, mit sem ér már,
Egyedül itt nem maradok, követlek hát.
Egy halk reccsenés, csak ennyi volt csupán,
Egy szív összetört a kegyetlen szavak után,
Hazugság volt minden amit fejéhez vágott,
Elrohanva onnan még válaszra sem várt ott,
A lány összetört, mert más karjába kergette,
Pedig ő a fiút mindig is önmagáért szerette,
A fiú tudta, hogy tévedett, de túl büszke volt,
Nem is sejtette még, hogy kedvese már holt,
A lány nélküle már, nem akart tovább élni,
Összetört szívétől, sem akart tovább félni,
Azonnal rohant a temetőbe, mikor megtudta,
Éjfélkor könnyét szerelme friss sírjára hullatta,
Megzörrentek a sötét fák susogtak remegve,
A lány szavait mondták suttogva rezegve;
Ne sírj drága, kérlek miattam ne sírjál,
Már nem fáj többé, hogy akkor eldobtál,
Már nem fáj semmi, végre megnyugodtam,
Csak az bánt, hogy neked nem mondhattam,
De tudd meg, te vagy kit sosem felejtettem,
A múltad leszek, mert jövőd nem lehettem,
Örökké itt leszek, és soha el nem feledlek,
Ha már te nem is, én még most is szeretlek,
Elsuhant a lágy szellő, s csend borult a tájra,
A fiú keservesen zokogva borult rá a fejfára.
'Mikor elveszítesz valakit, akkor jössz csak rá, hogy mennyit is jelent neked valójában'
.jpg)
