Sír a szellő,
Zokog egymaga,
Az ősz jöttével,
Oda szívem tavasza.
Kesereg a szó,
Lelkem elsorvad,
S mire hazatérnél,
Szerelmem elporlad.
Ringat a tenger,
Csapkodó hullámja,
Hervadozó szívem,
Kihűlt hullája.
Kacagó rémület,
Elnyeli az ész szavát,
S a szem hiába keres,
A láng nem leli magát.
Némán kér a gyász,
Virágot sírjára,
De nem lel fülekre,
Tékozló imája.
Meg-megáll a szív,
Megpihen zöreje,
Kitárul elméje,
S bezárul födele.
Reszket a lélegzet,
Elhallgat óhaja
Óvatosan lüktetve,
Megtorpan sóhaja.
Tajtékzik a düh,
Karjába nem zárhat,
Evilágon többé,
Reám nem várhat.
A majdnem halál semmit nem változtat meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése