Magányos éjek csöndjét,
Kövessék új nappalok,
Fagyos teleimet, üldözzék,
Reményteli tavaszok.
Ágyamba képzelt helyed,
Melegítse tétova álmom,
Simogasson a reggel,
Kezed helyett bársony.
Csábítson el a szél,
S helyetted dicsérjen,
Legalább annak szemében,
Ragyogjak dicsfényben.
Beszéljen az éjjel,
Jóéjtpuszit küldjön a Hold,
S hívjon fel reggel,
Milyen álmom volt.
Tépjen virágot az ősz,
Kösse mind csokorba,
Éreztesse velem,
Kettőnkön nincs csorba.
Vezessen vakon a fény,
Kezeim finoman óvja,
Álljon meg az idő,
S ne hagyja lógva!
Múlandó csókkal jöjjön,
Ébresszen finom érintése,
Nyújtózzon el ereimben,
Váljunk eggyé csettintésre!
Daloljon hangja bennem,
Dúdoljon a sebes folyam,
Merüljek el szemedben,
S lássak még sokat!
Öleljen a kispárnám,
Mely felszívja könnyeim,
Hagy higgyem én, még,
Hogy, szerelmünk létezik.
"Rohannék hozzád, de mintha ólomsúly lenne a lábamon. Ezt a súlyt viszonzatlan szerelemnek nevezik. Most értem meg igazán, mit jelent a bárcsak..."
