Ő a HALÁL...(Én írtam)

Rám köszön halkan, majd némán suttogja a nevemet,

Miközben kezei közt szorongatja a dobogó szívemet,

Arca már csak öreg csont és rothadó, lemálló bőr,

Fogak nélkül mosolyog, karomon végigfut a libabőr,

Bámul engem, tekintete nincs, csak két szemgödör,

Csontos ujja, hol hozzám ér, ott fájdalom gyötör,

Felzabálja a húsomat csontjaimról, akár egy sakál

Mert mindketten tudjuk, ő nem más, mint a HALÁL.

Sötét palástja kígyóként testem köré tekeredik,

Szemem előtt lassan minden homályossá feketedik,

Csókot leheltem mérgező, cafatokban lógó ajkára,

Éreztem, hogy hűs mérge, testemet lassan átjárja,

Hideg karjaival átölelte gyenge, törékeny testem,

Még suttogott valamit, mielőtt karjai közé estem,

Kezében ott lóbálja a hosszú, fekete éles kaszát,

Lehunyom szemeimet majd magával ragad a HALÁL...

"Hívatlan vendég jő, bár észre sem veszed.

Legjobb barátod ő, és hű szerelmesed.

Arctalan király, halk léptű mostoha.

Folyton nyomodban jár, s nem hagy el soha.

Közel jön, túl közel, szomorúan megáll,

Ráförmedsz, nem fut el, mert úgy hívják: HALÁL!"

Nem tudsz megmenteni....(Én írtam)

Látom a karomon a már összeforrt hegeket,

Velük együtt az újra feltépett régi sebeket,

Megvető pillantások, és tekintetek között,

Akár egy összetört roncs, aki már üldözött,

Elmém zavarodott, csuklóm csíkokban rémes,

Kettészelte ezüstös penge, ami nagyon éles,

Éle az én véremtől vörösen ragacsosan véres,

Ki tette ezt velem?Én vagyok a hibázó vétkes,

Szemem az el nem sírt könnyektől homályos,

Tekintetem zavart, és a könnyeimtől opálos,

Pólóm alá rejtem hegeimet, mégis látod őket,

Belém rúgsz te is, mást nem is vártam tőled,

Hegeim feltárulnak, és felszakadnak a sebeim,

Belém mar a fájdalom, óh megnyílnak az ereim,

A sötét rám nehezül, fekete leple betakargat,

Ó, a fájdalom szörnyű terhe annyira sanyargat,

Mielőtt lehunynám szemem karok nyúlnak felém,

Majd valaki, a földre sikongatva rogy le elém,

Kiabálva, fel akar rázni, ez olyan rettenet,

Hiába ráncigál, már nem érzem a testemet...

Ne szégyelld a hegeidet.Egyszerűen azt jelentik erősebb vagy annál, ami megpróbált megbántani.

Anyone would love a girl, with scars?

I think no....

Vörös festmény (Én írtam)

A látásom is már gyenge, lassan ködös,

Ecsetem egy penge, éle már rézvörös,

Képet festettem csuklómra, ami rögös,

Hosszú csíkokat, minek színe vérvörös,

Életem végigment az úton, mi egy körös,

De valahogy nem sajnálom, ez különös.

Csíkok borítják végig a karomat,

Színek százai lepik el a balomat,

Lassan dúdolom szomorú dalomat,

Senki nem érti a kegyetlen bajomat,

Ölembe ejtem a zsibbadó tagomat,

Vörösre festem a felkelő napomat.

Nem azért vágunk eret, hogy meghaljunk, hanem azért, hogy éljünk.

Talán...De nem...(Én írtam)

Talán tudod, az én nevemet,

De nem ismered a történetem,

Talán látod, ahogy nevetek,

De nem tudod történelmem,

Talán észreveszed a vágásokat,

De nem is látod az én hegeimet,

Talán még hallod is kiáltásomat,

De nem látod felvágott ereimet,

Talán érted még a beszédemet,

De nem fogod fel hallgatásom,

Talán rajtam hagyod pecsétedet,

De nem látod a haldoklásom.

Mindenkinek vannak hegei, amikről nem beszélnek.Nekem nem csak a szívemen, hanem a testemen is vannak.