Emférikus arc a fénylő hóban,
Héja a hideg valóság,
Hárfa húrja a jégóriás arcán feszül,
S izgatja orrom a fagyos valóság,
Habcukorként repül orcájára a dér.
Életet keres a jég alatt a víz,
Csak uhu bagoly válaszol szavára,
Jégszemével a fagy húsodba váj,
S arcába mélyeszti hűs karmait
a szakadatlan világ.
Csak egy kék lék az égen,
Azon át lélegzik a hóban az élet,
Repedés, hólyag bicskázik a jégben,
Sípszóval törik meg a fény,
S derengő füst száll alá,
a medve titkos üregéből.
Ragyogás, eldugúlt arcú síkságban,
Fagyosat prüszköl az éjjeli Hold,
S porcukorral hinti be a tájat,
Kristállyá kövűl a barlangi folyam,
Mely buzgón csörgedez a jégben,
S könnyként szivárog a térben.
Hótakaró fedte mocsár,
Jéggömbe fagyott gyermeki kacaj,
Álomfelhők között kísértet a szivárvány,
Megbújik a porzó báránydunnákban,
S az örök szakadatlan világ peremén,
Felfénylik az áldott nap.
