Mélység...(Én írtam)

Sötétlik az ég, közeleg az alkony,

Ahogy szelíd folyó mossa arcom,

Zokogok a parton bánatosan,

Sodord  messze bánatomat,

Áradj körém, ó hűvös bűvölet,

Vidd könnyemet, mosd le bűnömet,

Lerázom eme nehéz terhet,

Mosd le rólam, sötét szennyet,

Ragadj el hullám, húzz a mélybe,

Fojtsál vízbe, most az éjbe,

Sötét víz fodrozódik köröttem,

Taszíts le és zárulj be fölöttem,

Tarts a mélyben,

Sötétségben,

Fakaszd ki könnyem,

Fojts meg könnyen,

Hullámkezek torkomon,

Víz ömlik be orromon,

Ahogy beáramlik tüdőmbe,

Képem látom víztükörbe,

Kezek húznak lefelé,

Kapálózóm felfelé,

Nincsen már levegőm,

Folyómeder a temetőm,

Iszap lesz a koporsóm,

Sötét víz majd a korsóm,

Alga lesz a díszvirágom,

Elporlad lent a világom,

Víz marja a légcsövem,

Küzdök én még görcsösen,

Az életemet eresztem,

Víz lesz fejfám, s keresztem,

Hívogat a sötétség,

A folyó vize sötétkék,

Elmosta már gyöngyeimet

Gyémántként a könnyeimet,

Torkomra fagy sikolyom,

Meghaltam egy alkonyon.

"Van egy pont, amikor már minden mindegy....feladtam"

Vérzem...(Én írtam)

Csillagok gyúltak az égen,

S én elképzelem szépen,

Milyen lesz majd a végem,

És életem, hogy ér véget,

Lassan csordul ki vérem,

A márványpadlón végzem,

Testem már úszik a vérben,

Halálom lemossa vétkem,

Karomba a neved véstem,

Jól látom, ahogy vérzem,

A véremet is folyni érzem,

S alig vagyok már ébren,

Táncolok egy penge élen,

Magamba vágtam mélyen,

Tettemtől kicsit sem féltem,

Vágok és bőröm sértem,

Senki nem fog sírni értem,

Lenyeltem a saját mérgem,

Be kell most ennyivel érnem,

Sikerülni fog, én nem kétlem,

Megszülettem, de nem kértem,

Meghalok most, mert éltem,

Lassan nézem, ahogy végem.

"Ha majd vér szárad hófehér kezedre!Ha majd életed utolsó perceit éled!Megmondom neked mennyire szeretlek..."

Meghaltál...(Én írtam)

Szemem könnyektől homályos,

A tekintetem zavart és opálos,

Könnyem patakokban özönlik,

Ahogy kezem véredtől vöröslik,

Kihűlt kis tested porban hever,

Vállaimat nyomja e nehéz teher,

Karjaimban ért utol téged a vég,

Ó, miért nem maradhattál még?

Feletted zokogok kínkeservesen,

Téged siratlak, téged kedvesem,

Szíved már nem játssza dallamát,

Elsírom néked, a szívem bánatát,

A fény is kihunyt már szemeidből,

Hideg kezed kicsúszik kezeimből,

Fájdalmamat felüvöltöm az égbe,

S eltemetlek téged, le a mélybe.

Lelkem meg dermedt, túl rég tart a tél.

Veled meglelhetem, mit elvesztettem rég,

Melegítsd fel szívem, fogadd el zálogát,

Jöjj el vadvilág, szirmaid szórjad rám,

Kopár a világ.

Véreskü...(Versenyre írtam)

Mikor miattad első könnyemet hullajtottam,

Akkor kellett volna feladnom, de kitartottam,

Feladni mindent, szerelmemet, s vágyaimat,

Feledni téged, a titkon dédelgetett álmaimat,

Mind hiába, képtelen voltam elengedni kezedet,

Mi bilincsként szorult csuklóm köré.

Csak vártam némán egyedül, tűrtem a sorsomat,

Elfojtva könnyeimet, marták szemem és torkomat,

Éjszakákon át virrasztottam feletted, nesztelen,

Mire rájöttem, hogy már nincsen mit vesztenem,

Magadhoz láncoltál, de éj leple alatt letéptem őket,

A hívogató sötétbe futottam előled.

Már nem lángolt bennem a perzselő szerelem,

Nem bánom, hogy a fegyvert neked szegeztem,

Kezem remeg, ujjam a ravaszon, a tár megtöltve,

Csak egyetlen apró mozdulat és a golyó elsütve,

Dörrenés, elsült a pisztoly, véred szárad kezemen,

Én pedig mosolyogva nézem a tetemed.

Holdfény ragyogja be vérben úszó testedet,

Vér keverte mocsok fedi minden sejtedet,

Lyuk tátong mellkasodon, keresztül lőttem,

Testedre borulva, halkan zokogva bőgtem,

Lelkem ujjong, szívem viszont megszakadt,

Szerelmünkből sarj nem fakadt.

"Senki nem hallja könnyeim néma záporát"

Egy angyal könnyei...(Én írtam)

Engedj repülni, szerelmünk hófehér szárnyain,

Ne ránts vissza a földre és törd össze álmaim,

Ne mondj búcsút, nem szököm meg előled,

Magam mellett tartalak, összeszedve erőmet,

Mondd, te nem hallod a mennyek sírását?

Arcomon, egy angyal könnyei.

Állíts meg minden órát, dermeszd meg az időt,

Ne mondj már többet, te karjaid közt látom a jövőt,

A csillagok is megdöbbentek, hazug szavaid hallatán,

Ahogy a szívembe marsz, át az éj sötét dallamán,

Eltakarom fejemet, ne lásd kisírt szemeimet,

Arcomon, egy angyal könnyei.

Csak a Hold fénye ölel, ha már karjaid nem,

Sápadt, ezüstös fénye, az arcomon pihen,

Mi gyémánt cseppektől ragyog szenvedve,

Miket nem csókolsz le arcomról, remegve,

Némán, sírva bámulom távolodó alakodat,

Ahogy arcomon, egy angyal könnyei.

Kérlek, csak mondd, hogy hazug volt szavad,

Nem most érintettem utoljára rózsás ajkadat,

Mert én el nem felejtem tengerszín szemed,

S, te pedig, szent esküdet soha nem feleded,

Vagy hiába folynak végig arcomon,

Egy angyal keserves könnyei.

"A szívem teljesen összetört, a lelkem még él, de nagyon meggyötört"