Glóriát viselek,
Vér csorog rajta,
Sár patakzik belőle,
Szégyen alkotja.
Glóriát hordok,
Aranyosan villogót,
Skarlátost, és sötétlőt,
Embervértől csillogót.
Glóriát kaptam,
Átkozottat, áldottat,
Árulásból születőt,
Hívő szívet átszúrtat.
Glóriát tartok,
Nyakam körül billog,
Vérem önti, rádermed,
Vöröslően csillog.
Glóriát képzelek
Szeretteim tartják,
Szíven döföm őket,
S lelkemet eladják.
Glóriát könyörgök,
Feketét, érceset, hogy,
Magam lássam benne,
Nem érdemlek ékeket.
Glóriát adatik,
A mennyei messzeség,
Hajam véres, sárral mosom,
Hisz távol a segítség.
Hisz távol a segítség.
Furcsa az emberi természet. Amíg valaki él, addig nem törődnek vele, vagy megszólják. De ha haldoklik vagy ha meghalt, egyszerre tudomást vesznek róla és dicsérni kezdik. A halál egy időre glóriát von a legszegényebb ember feje köré is. A halálával sok ember eléri azt, amit az élet sohase adott meg neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése