Kínban, vérben megszületni,
Bizonytalan cseperedni,
A lelket ütlegelve élni,
Sötétbe bújva, a másnaptól félni.
Megérkezni, csupaszon s egyedül,
De tested elsorvad, elgyengül,
S már születésed előtt leépülsz,
Fénytelen üregben elrévülsz.
Ordít a gyermek, visszavágy a méhbe,
El e világról, életét nem kérte,
Sírdogál szegényke, mozdulni kéne,
Összetörni magam, úgy lenne vége.
Bűnben születtünk, véres fejjel,
Angyali glóriával, átkos anyatejjel,
Hogy magunkba szívjuk a létet,
Magunkhoz kössük az eredő vétket.
Kevésnek lenni, oly gyakori érzet,
Sosem leszünk jók, ez a nagy végzet!
Így minek küzdeni? Élni a mát,
Magányban kérlelni, mormolni imát.
Hát ne szülj! A világ egy gaz hely,
Ki ide születik, nyugtot nem lel,
Mert elsorvad az élet, mielőtt felsírnál,
Többet bántanak, mint mit kibírnál.
Lelke szól, ha sír a gyermek,
Hallod is, hogy tovarebben,
Kopogtat a testen belül,
Szökni nem tud, így elnehezül.
Kifosztott kincsesládák, ezek vagyunk,
Mi lesz, mit hagyatékul hagyunk?
Önérzetünk, büszke tartásunk tova,
Még utaznánk tovább, de nincs már hova.
Lelkünk után, a test is sorvadni látszik,
Szavainkkal is, csak a szél játszik.
Így sikolyunk elhal, nem hallják,
Az ősi tudást ezáltal, többé nem vallják.
Pihenj meg, szunnyadj még!
Válaszaid meglelted már olyan rég,
S inkább hagyd, hogy elmerülj,
Lassan, mély álomba szenderülj.
"A születés és a halál versenyében az eredmény eldöntetlen, de mindenki vesztes."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése