Mióta elhagytalak te arcodat látom mindenkiben,
De a te tiszta lelkedet nem találom meg senkiben,
A te hangodat hallom minden apró, néma zajban,
Azóta álmomban neved kiáltom lassú lírai dalban,
Minden egyes alkalommal csak közelebb érezlek,
Szemeim el nem sírt könnyektől mindig véreznek,
Remélem már begyógyult, általam okozott sebed,
És csak attól rettegek, hogy nélkülem jobb neked,
Nem akarom látni, hogy már továbbléptél rajtunk,
Hogy elfeledted az érzést mikor találkozott ajkunk,
Ó, inkább hagyj megvakulni, s vágd ki szemeimet,
Nem akarlak látni, és feltépni összeforrt sebeimet,
Mi ez az érzés, miért nem feledlek?Ezt nem értem,
Üldözöl emlékeddel, s szívemben bánatodat érzem,
Meg tudsz bocsátani, és második esélyt kaphatnék,
Nem érdemellek, neked csak szenvedést adhatnék,
Visszaesnék karjaid közé, ha újra látnálak, ó igen,
De ezzel ismét csak ártanék neked, én úgy hiszem,
Ó, inkább hagyj megvakulni, s vágd ki szemeimet,
Nem akarlak látni, és feltépni összeforrt sebeimet.
"Néha el kell engednünk azt aki fontos nekünk, az ő érdekében, hogy boldog lehessen"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése