Láttam egy álmot, s nem álmodom újra,
Mert hozzád kötve leláncolt a múltba,
Táncoltál előttem lassan, lélektelenül,
S forogtál körbe némán, élettelenül,
Sápadtnak tűntél a fekete ruhádban,
Mintha elbuktál volna haláltusádban,
S hajad mögötted kócosan lebegett,
Óh, talán még sötétebb is lehetett,
Barna szemeid a semmibe meredtek,
S belőlük vérvörös könnyek eredtek,
Porcelán arcodon véres foltot hagytak,
És lepottyanva téged körülölelve fagytak,
Egyedül táncoltál ott, a sötét üres szobában,
Felkavarva képeket közös árnyunk porában,
Magányba burkolózva, összetörten, holtan,
Szörnyű volt nézni, s tudni, hogy ott voltam
Majd lágy keringőbe kezdtél a némasággal,
Mikor pörögtél összeolvadtál az éjszakával,
Fölriadtam s láttam: holtan fekszel mellettem,
Te, kinek az életét álmomban elvettem.
Felébredtem reggel, könnyes szemekkel, és tudtam: Újra Veled álmodtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése