Tömör testnek börtönének fogja,
Az elme bódító magányának rabja,
Ki odabent életfogytig tengeti létét,
Haláláig epedve várja élete végét.
Sínylődő testnek minden hörgése,
Vértől ragacsos csontok zörgése,
Mellyel sötétlő koponyád zúzom,
Szét, hogy aztán agyvelőt húzzon,
Alkonyi hajnalon a felkelő fényre,
Szivárványt rajzoljon kékellő égre.
Vért könnyező szemgödör, telve,
Alvadt cseppektől, szilánkokra verve.
Betört koponyának hasadása mentén,
Kínok között, fájdalomból lettél.
Bezúzott orrüregben, odabent feltépett,
Szétszakadt erekből, vérömlés fellépett.
Dobhártyád vöröslő váladéka lüktet,
Véred lobogtatva, vak vagy és süket.
Szétrepedt agyvelő koponyádra ragad,
Vérben forgó szemed örökké fennakad.
.jpg)
Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad - tort ül a Halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése