Habzik, akár vér az ajkán,
Mi kimondatlan marad aztán,
S könny folyik le rideg arcán,
Elbukott a hosszú harcán,
Mit mindörökké érted vívott.
Mikor hófehér kezedre szárad,
A hős vérével kevert bánat,
Halálos bosszú lelkedbe árad,
Így borul rá sötét árnyad,
Mely a tetem fölé görnyed.
Hamar elillan mind a zűr,
S felbukkan a sikoltó űr,
Mit kesergő szív már nem tűr,
Mert lelket összezúzva gyűr,
A testet égető kínszenvedés.
Pirosan növő vérvörös folt,
S szemedből már könnyet olt,
Öledben fekszik, rideg a holt,
Mert igazából halott, halott volt,
Kit nem voltál kész elengedni.
"Senki nem kérte az életet, de ha már így adódott, élsz vele?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése