Lágy szellő kél, s messze sodródik,
Kezem ismét, kezed köré fonódik,
Arcomon könnyek, érted születnek,
Félek, mind légzéstelen szüntetnek,
Ha ajkaid közül, már nem szökik szó.
Véredben fekszünk, egymást ölelve,
Idő múlásában, fájdalomtól tördelve,
Tiltott álmot őrzök, s te is hordozod,
A vérben keveredve, reád gondolok,
Ahogy kísértő halál körénk lopódzik.
Ha kell, veled halok, nem engedlek,
Meghalok inkább, de el nem feledlek,
Utánad megyek, ha szólít a végzet,
Veled tartok én, nyelve a mérget,
Mert nélküled, létemnek oka nincs.
Fölöttünk az ég, rózsaszirmot hint,
A mában inkább veled halok, mint,
Holnaptól kínzó magánytól féljek,
Egy nélküled való világban éljek,
Hol egykori létednek nyoma sincs.
Mi a rosszabb? Nem látni soha többé, vagy minden nap látni, ahogy továbblép rajtad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése