Fájó szív sebeire gyógyír nincsen,
Ki kitart mellettem, senkim sincsen.
Igaznak hazudott, légüres szavak,
Semmibe vesző, távolodó alak.
Kit annak hittél, mi s ki nem volt,
Élőnek mutatott, de nem voltál holt.
Elfordult, amint más szavát hallta,
Megkövült szíved törmelékét hagyva.
Nem szól többé, némasággá lett,
S neked mindörökké fáj, amit tett.
Most itt van újra, de mégis másként,
S nem érti azt, mit szívem átélt.
Bámul, nem beszél, hozzád soha,
Nem látja már, hogy szívemen moha,
Nem hallja, hogy nem szólsz már,
Tudja ott vagy, de meg nem vár.
Szemembe sem néz, többé nem,
Pedig nem hibáztam, most én nem.
Hallja nehézkés légzésem, elfordul,
Lelkem kapuja csukódik, nyikordul.
Mellkasom szorít, tüdőm lüktet,
Bántasz, kínzol, nem elég az ütleg.
Bezárul a világ, felemészt a sötét,
Agyvelő csapódik, fejemben a sörét.
Élővé tettél, s most elvetted életem,
Hittem megmentesz, de te lettél végzetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése