Tátongó égbolt, zajongó üresség,
Halkan susogja emlékeit az üde ég,
Titkokat suttog, de harsogó még,
Elmúlt az élet, hosszasan, rég.
Elsuhanó valóságnak rémüres árnya,
El nem hált nászom, bevetetlen ágya,
Magzatom gyönyöre testemet áldja,
Reám ragad lelke, s tetstetlen átka.
Vérző szemfedőm eső nyaldossa,
Zuhogó könnye elmém mardossa,
Szemgödröm törli, tisztára mossa.
Egy homálytól nedves tükörkép,
Bámuló lélekkel, egymagam ülök én,
Kifolyt szemekkel siratok, tűrök még.
"Álmom gondolat-galaxisokban csavarog, bolyong titokban. Keresve a világ hűtlen fiát, a rég elveszett harmóniát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése